"Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön."

Kornis Mihály
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kukoricamentes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kukoricamentes. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 7., vasárnap

Élesztő- és gluténmentes hajdinakenyér (rizs-, kukorica-, tej-, tojás-, tápiókamentes is)

Nagyon hiányzott a kenyér az utóbbi időben, így gondoltam a meglévő zsemle receptem kicsit átalakítom, és ha már lúd, legyen kövér, hát élesztőmentesen is készítettem.

Hozzávalók:
- 230gr hajdinaliszt (aki nem szereti a hajdina ízét, csinálja 180gr hajdina, 50gr rizsliszttel),
- 150 gr burgonyakeményítő,
- 80 gr reszelt cukkini,
- 8 gr só,
- 3 ek útifű maghéj,
- 1 tk szódabikarbóna,
- 1 tk aszkorbinsav,
- 1 tk citromlé,
- 3 ek olaj,
- 3,5 dl víz

Először a száraz hozzávalókat keverem össze, majd hozzáadom a folyadékokat is, és az egészet összegyúrom. Sütőpapírral bélelt sütőformába öntöm és 160 fokon 45 percig, majd még csak felső sütésen 180 fokon 10 percig sütöm. Ezután kiveszem a formából és konyharuhával lefedve hagyom kihűlni, mielőtt felszelem.
Jó étvágyat kívánok!





2017. december 13., szerda

Gesztenyés bejgli (tej-, tojás-. glutén-, rizs-, kukorica-, kókusz- és tápiókamentes)

A múltkori kekszreceptem használtam a tésztához. Annyira bevált az a recept: nem csak finom az eredmény, de könnyű a tésztával dolgozni is.

Szóval a bejglihez valók:

 130gr burgonyakeményítő,
- 90gr hajdinaliszt,
- 25 gr gesztenyeliszt,
- 5 gr bambuszrost liszt,
- 5 gr útifű maghéj,
- 80 gr cukor (nálam fele-fele arányban cukor és eritrit),
- csipet só,
- 20 gr darált chia mag,
- fél citrom reszelt héja,
- 1 csomag vaníliáscukor,
- 100gr tejmentes margarin,
- 2tk útifű maghéj 30ml vízben feloldva


A töltelékhez:
- 200 gr natúr ízesítetlen gesztenyepüré,
- 1 ek tejmentes margarin,
- 1 ek meggylekvár,
- 1 ek eritrit,
- 1 csomag vaníliáscukor


A tészta hozzávalóit összegyúrtam és amíg az pihent, addig elkészítettem a tölteléket. A margarint elkevertem az eritrittel és a vaníliáscukorral, majd utána kevertem hozzá a gesztenyepürét és a lekvárt. Ízlés szerint lehet édesíteni.


Ezután kinyújtottam a tésztát úgy 1 cm vastagra és egyenletesen elosztottam rajta a tölteléket. Behajtottam 2 szélét, ami a bejgli 2 vége lett, miután az egészet feltekertem. Sütőpapírral bélelt tepsiben sütöttem fél órát 180 fokon, majd még csak felső sütéssel 10 percet 200 fokon. Miután kihűlt, lehet szeletelni és fogyasztani. Nálunk 2 nap alatt elfogyott, így nem tudom meddig áll el, de 2 nap után még épp olyan finom volt, mint az első nap.



2017. május 29., hétfő

Vakondtúrás golyók (glutén-, kukorica-, tejmentes, csökkentett cukorral)

Igazából kókuszgolyó helyett készültek ezek a finomságok azoknak, akik a kókuszra (is) érzékenyek. A golyók glutén- és tejmentesek is.
Hozzávalók:
- 200 gr hajdinapehely finomra darálva (én fele-fele arányban gluténmentes zabpehellyel és  hajdinapehellyel csináltam),
- 200gr cukormentes gesztenyepüré,
- 200gr tejmentes margarin,
- 60 gr cukormentes kakaópor,
- 70-80gr eritrit,
- 1 tk rumaroma,
- 4 ek barna rizsdara,
- 1 tábla 70%-os étcsoki ledarálva

A csokin kívül minden hozzávalót összekevertem, amíg finom masszává nem vált, majd golyókat gyúrtam belőle és ledarált étcsokiba forgattam őket. Ezután pár órára hűtőbe tettem.

2016. szeptember 21., szerda

Kakaóscsiga rizs-, kukorica- és gluténmentesen

Már több recept is van fenn a blogban, de most ez a siker, csak hajdinaliszt és burgonyakeményítő kell a lisztekből bele, és cukormentesen elkészítve diétázók is bátran fogyaszthatják (bár nekik tápiókakeményítővel egészségesebb, ha ehetik).
Hozzávalók egy kisebb tepsihez:
- 150 gr hajdinaliszt,
- 100 gr burgonyakeményítő,
- 4 gr só,
- 2 ek eritrit/cukor,
- 2 ek útifű maghéj,
- 1 mokkáskanál sütőpor,
- 3 ek olvaszttott tejmentes margarin vagy kókuszolaj,
- fél zacskó porélesztő 1 tk cukorral 1 dl langyos vízben felfuttatva,
- plusz víz vagy növényi tej

Töltelékhez:
- olvasztott margarin/kókuszolaj
- ízlés szerinti kakaópor (nálam főzős kakaó eritrittel keverve)

Először a száraz hozzávalókat keverem el, majd hozzáadom a nedveseket is és addig gyúrom a  tésztát amíg puha, nem ragadós és jól nyújtható állagú lesz. Ehhez még némi vizet hozzá kellett adnom a tésztához gyúrás során. Keményítővel megszórt felületen kinyújtottam úgy fél centi vastagra, majd megkentem olvasztott margarinnal és megszórtam az előre elkészített eritrites kakaóporral. Feltekertem és ujjnyi vastag szeletekre vágtam. Sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem és úgy 20 percig langyos helyen lefedve kelesztettem őket. Ezután megspricceltem egy kis olajjal és 180 fokon 20 perc alatt készre sütöttem.  Jó étvágyat!

2016. június 15., szerda

Hajdina zsemle (glutén-, tej-, tojásmentes)

Szükségünk volt egy olyan receptre, amiben nincs se glutén, se rizs, kukorica, tápióka, de egyéb lisztek se a hajdinán és a burgonyakeményítőn kívül, és még tojás-, tejmentes is. Ezek mellett az elvárások mellett ráadásul ehetőnek is kellett lennie. Az eredmény meglepően jó lett, a tésztája nehezebb és tömörebb, mint a rizs- és kukoricaliszttel készült gluténmentes zsemléknek, de állagra jó és ha valaki szereti a hajdina ízét, annak finom is.

Hozzávalók 4 db zsemléhez:
- 150 gr hajdinaliszt,
- 100 gr burgonyakeményítő,
- 2 ek útifű maghéj,
- 4-5 gr só,
- 2 ek hajdinapehely,
- 1 mokkáskanál szódabikarbóna,
- késhegynyi aszkorbinsav,
- 1 tk cukor fél csomag avagy 4 gr porélesztővel és fél deci langyos vízzel elkeverve,
- 1 dl víz,
- 2 ek olaj
Az élesztőt felfuttatom a cukorral és langyos vízzel, miközben a száraz hozzávalókat összekeverem. Beleöntöm a felfutott élesztőt, a vizet és olajat, jól összegyúrom. A tésztát 4 felé szedem, vizes kézzel kis gombócokat formázok. Meleg helyen úgy 50 percig kelni hagyom, (én 50 fokra melegített kikapcsolt sütőbe teszem) majd 45 perc alatt 180 fokon készre sütöm. 


2016. február 26., péntek

Kókuszgolyó glutén-, tej-, tojás-, rizs-, kukorica-, tápióka-, cukormentes verzióban

Ehhez a kókuszgolyóhoz először meg kell csinálni a kekszalapot. Körülbelül 400gr darált kekszhez a következők kellenek:
- 90 gr hajdinaliszt,
- 45 gr gesztenyeliszt,
- 15 gr amarántliszt,
- 90 gr burgonyakeményítő,
- 70 gr eritritol,
- 30 gr kókuszreszelék,
- 1 csapott tk sütőpor,
- 160gr olvasztott margarin (tej-, szójamentes)
A száraz hozzávalókat összekeverem és összegyúrom az olvasztott margarinnal. Ezután sütőpapírral bélelt tepsibe teszem a masszát és ott nyújtom ki nagyjából fél-1cm vastagra. Nem baj, ha törik vagy szakad, mert darálva lesz úgyis. 
180 fokon 20 percig sütöm (légkeveréses sütőben elég 18 perc), majd hűlni hagyom. Miután kihűlt széttördelem és darálóval ledarálom.
Ezután szükség van még 
- szűk 2 dl kókusztejre,
- 1 mokkáskanál rumaromára,
- 30 gr cukormentes kakaóporra,
- 20 gr eritritre (én ezt már cukorral készítettem, de cukormentesen is jó)

- kókuszreszelék a forgatáshoz

A darált kekszhez keverem először a kakaót és eritritet, majd a rumaromával és a kókusztejjel formázható masszává gyúrom. Ha túl nedves akkor a tésztába is tehetünk kókuszreszeléket.
Kis golyókat formázunk, amiket megforgatunk a kókuszreszelékben. Az egészet még 1-2 órára a hűtőbe tesszük. Jó étvágyat!



2016. február 7., vasárnap

Csokis banános süti (tej-, tojás-, gluténmentes)

Barátnőmtől kaptam meg EZEN recept módosítását, tehát zab- és gluténmentes változatát.

Hozzávalók:
- 3 közepes banán,
- 60 gr puffasztott quinoa,
- 1 tk útifű maghéj,
- pici olaj (kókuszolajat használtunk barátnőmmel),
- Plamil étcsoki (vagy más mentes étcsoki) darabok (ízlés szerinti mennyiség)

A banánokat villával alaposan összenyomkodjuk, majd a masszába szórjuk a puffasztott quinoát, útifű maghéjat és csokit. Kicsi olajat hozzáadunk, én spriccelős üvegből 3-4 spriccel adtam hozzá. Összegyúrjuk és kis golyókat formázunk, amit sütőpapírral bélelt tepsibe teszünk és kilapítunk. Légkeveréses sütőben 175 fokon 15 percig sütöttük. Finom puha sütemény lesz belőle, épp gyerekkezekbe való.


2015. június 7., vasárnap

Sajttorta (tej-, tojás-, szója-, gluténmentes)

Én házilag készítettem a kekszet is hozzá, mert boltban nem kapni olyat, amit Danim is ehet, de bármilyen mentes natúr ízű bolti keksz is megteszi.

Hozzávalók:

Kekszalaphoz:
- 60 gr hajdinaliszt,
- 30 gr gesztenyeliszt,
- 10 gr amarántliszt,
- 60 gr burgonyakeményítő,
- 50 gr eritritol,
- 20 gr kókuszreszelék,
- fél tk sütőpor,
- 110gr olvasztott margarin (tej-, szójamentes),

- sütés után a morzsolt kekszhez még 90gr margarin

Krémhez:
- 1 doboz (250gr) natúr Vitolife növényi krémsajt,
- 1 doboz (250gr) kókuszjoghurt,
- 2,5 ml vaníliaaroma,
- 3 ek eritrit

Tetejére ízlés szerint lekvár (nálam málnalekvár)

A kekszet készítem el először, a száraz hozzávalókat összedolgozom az olvasztott margarinnal, majd a tésztát kinyújtom és kiszaggatom (miután úgyis szétmorzsolva lesz, lehet késsel felvágni is, úgy gyorsabb). 180 fokon 20 percig sütöm. Amíg sül összekeverem a krémsajtot a kókuszjoghurttal, vaníliaaromával és eritrittel. Amikor a keksz kihűlt összemorzsolom, és olvasztott margarinnal összedolgozom. Sütőpapírral bélelt formába nyomkodom a kapott kekszes masszát, rákenem a sajtos-joghurtos krémet és a tetejére lekvárt teszek. Pár órára hűtőbe teszem és állni hagyom.





Gluténmentes keksz rizs és kukoricamentesen is

Danimnak készítettem, hogy ehessen kekszet. Nagyon jól sikerült.

Az alap recept:
- 60 gr hajdinaliszt,
- 30 gr gesztenyeliszt,
- 10 gr amarántliszt,
- 60 gr burgonyakeményítő,
- 50 gr eritritol,
- 20 gr kókuszreszelék,
- fél tk sütőpor,
- 110gr olvasztott margarin (tej-, szójamentes)

Ugyanezt megcsináltam kakaósan is, akkor annyiban módosul, hogy csak 40gr eritritol kerül a tésztába és 30 gr kakaópor (én Alnatura enyhén cukrozott kakaót használtam).

A száraz hozzávalókat elkevertem és hozzádolgoztam az olvasztott margarint. Gm lisztezett felületen kb 1 cm vastagra nyújtottam és kiszaggattam. Nehéz vele dolgozni, könnyen törik a tészta, de ez ne vegye el senki kedvét, mert így lesz tökéletes ropogós keksz állaga a tésztának. 
180 fokon szűk 20 percig sütöttem, kihűlésig állni hagytam. Miután kihűlt lezárt fémdobozba tettem, így még ma is tökéletes (holnapra már nem marad). :)
Fázisfotók:

 Natúr keksz:
 Kakaós:


2015. április 27., hétfő

Tej-tojás-glutén-rizs-tápióka-kukoricamentes galuska (nokedli)

Ezt a receptet módosítottam úgy, hogy jelen diétánkban is megfeleljen. Az eredmény nagyon jó lett! Érdemes kipróbálni!

Hozzávalók 2 adaghoz:
- 80 gr hajdinaliszt,
- 20 gr gesztenyeliszt,
- 50 gr quinoaliszt,
- 50 gr burgonyakeményítő,
- 1 tk só,
- 1 púpos tk útifű maghéj,
- 1 csapott mokkáskanál xantán gumi,
- 2 ek olaj,
- annyi víz, hogy sűrű galuska állagú tésztát kapjak

Minden hozzávalók összekeverek csomómentesre, egy nagy lábosban sós enyhén olajos vizet felforralok és amikor forr, beleszaggatom a tésztát. Átforralom úgy 2 percig, aztán leszűröm.



2015. április 13., hétfő

Hajdinakenyér (glutén-, rizs-, kukorica-, tápióka-, tej-, tojásmentes)

Legnagyobb fiamnak hiányzik a kenyér, de semmi értelmes alapanyagot nem használhatok fel (rizsre és kukoricára, tápiókára is érzékeny, amik a gluténmentes lisztek és kenyerek alapjai), kikísérleteztem neki egy ehető kenyeret. Állagra nagyon jó lett, a héja ropogós, belseje puha, látszik rajta, hogy más az állaga, mint egy normál kenyérnek, de ennél jobbat nem vártam, sőt, remélni se mertem.
Hozzávalók egy fél kilós cipóhoz:
- 150 gr hajdinaliszt,
- 160 gr burgonyakeményítő,
- 90 gr amaránt liszt,
- 30 gr gesztenyeliszt,
- 20 gr cirokliszt,
- 5 gr só,
- 2 ek útifű maghéj,
- 2 ek puffasztott amaránt,
- 2 dl langyos víz,
- 1 zacskó porélesztő 1 tk cukorral 1 dl langyos kókusztejben felfuttatva,
- 5 ek olaj

A száraz hozzávalókat összekeverem, amíg az élesztő felfut. Ezután hozzáöntöm a vizet, az élesztőt, majd a végén az olajat. Alaposan átgyúrom, ha kell, még egy kis vizet adok hozzá, majd formázom és sütőpapírral bélelt sütőtálba teszem. 1 órát lefedve kelni hagyom, azután úgy 40 percig 180 fokon készre sütöm.




2015. április 9., csütörtök

Kakaós - kókuszos süti (glutén-, tej-, tojás-, rizs-, kukoricamentes)

Az újabban szokásos lisztkeverékem használtam (hajdina-cirok-amaránt) egy kis gesztenyeliszttel feldobva. Ezeknek a sütiknek érezhető hajdinaíze van, de ez az egyetlen keverék, amit mind a három fiam ehet. Aki nem szereti a hajdinát és ehet rizst, annak fele-fele arányban javaslom a hajdinalisztet rizsliszttel használni.
Hozzávalók egy kis tepsi sütihez:
- 100gr hajdinaliszt,
- 20 gr cirokliszt,
- 30 gr amaránt liszt,
- 20 gr gesztenyeliszt,
- 15 gr cukormentes kakaópor,
- 95 gr eritrit,
- 30 gr kókuszreszelék,
- 1 tk útifű maghéj,
- 1 tk sütőpor,
- 1 ek olaj,
- kókusztejből annyi, hogy galuska állagú tésztát kapjak,

Először a száraz hozzávalókat keverem össze, majd a nedveseket hozzáadom, csomómentesre keverem és sütőpapírral bélelt formába öntöm.  180 fokon kb. 35 percig, tűpróbáig sütöm.



Bögrés lapótya

Valami nagyon egyszerű és gyors receptre volt szükségem, amihez nem kell zöldséget reszelni, méregetni. Így született a következő finom kenyérpótló:

Hozzávalók úgy 4 személyre:
- 1 bögre hajdinaliszt,
- fél bögre keményítő (burgonyakeményítőt használtam),
- fél bögre amaránt liszt,
- 1 púpos evőkanál eritrit (vagy más édesítő),
- 1 tk só,
- 1 tk útifű maghéj,
- 1 bögre szénsavas víz + amennyit még felvesz (nekem olyan 1 és 1/4 bögrényi folyadék kellett hozzá)
- kontakt grillsütő

A száraz hozzávalókat jól elkeverem, majd a folyadékokkal csomómentesre kavarom. Előmelegített kiolajozott grillsütőbe evőkanállal adagolom a tésztát és amíg aranybarnára sül sütöm (úgy 3 perc/ adag).

A fiaim szendvicsnek ették, imádták.



Chokito (tej-, glutén-, rizsmentes)

EZT a receptet módosítottam kicsit:

- 100 g porcukor,
- 80 g eritrit,
- 4 evőkanál kakaópor,
- 250 g tejmentes margarin,
- 1 ek zselatin, (a vegánok agar-agart is használhatnak helyette)
- 3 ek víz,
- 180 gr kókusztejpor (Natur Organic vegán, szója-, tej- és kazeinmentes),
- 100 gr puffasztott quinoa

Az elkészítése az eredeti recept szerint való, a cukrot, eritritet, kakaóport, zselatint összekevertem egy nagy tálba. A margarint feltettem főzni, amikor olvadni kezdett, belekevertem a cukros-kakaóporos egyveleget majd a 3 ek vizet. Átforraltam, levettem a tűzről, folyamatos keverés mellett hozzáadtam a kókusztejport majd a puffasztott quinoát is. Sütőpapírral bélelt őzgerinc féle formába tettem, 1 éjjelt állt a hűtőben. Nagyon finom finomság lett. Hűtőben tárolandó!



2015. április 4., szombat

Kakaós - meggyes piskóta (glutén-, tej-, tojás-, rizs- és kukoricamentes)

20cm átmérőjű kapcsos tortaformában sütöttem a piskótát, a hozzávalók ehhez a mennyiséghez:

- 125 gr hajdinaliszt,
- 20 gr cirokliszt,
- 40 gr amaránt liszt,
- 10 gr cukormentes kakaópor,
- 6 evőkanál eritrit (vagy cukor),
- 1 tk útifű maghéj,
- 1 mokkáskanál sütőpor,
- 1 ek olaj,
- kókusztejből annyi, hogy galuska állagú tésztát kapjak,
- meggy ízlés szerint (én egy fél üveggel befőttmeggyet tettem bele)

Először a száraz hozzávalókat keverem össze, majd a nedveseket hozzáadom, csomómentesre keverem és sütőpapírral bélelt formába öntöm. Beleszórom a lecsöpögtetett meggyet és 180 fokon kb. 35 percig, tűpróbáig sütöm.



2014. augusztus 16., szombat

Rizskenyér (gluténmentes, tejmentes, kukoricamentes)

A recept INNEN származik, én csak annyit módosítottam benne, hogy barna rizsliszttel készítettem.
Nem adja vissza se az igazi kenyér állagát, se az ízét, de van olyan jó, mint a bolti. Angliában kapni egy kukoricamentes rizskenyeret, arany áron mérik, azt szándékoztam lecserélni házi készítésűre:

Hozzávalók:
- 500gr rizsliszt,
- 5 dl langyos víz,
- 2 tk xantán gumi,
- 1 tk só,
- 2 tk cukor 1 zacskó porélesztővel (vagy 2 tk instant élesztővel) és fél deci langyos vízzel elkeverve,
- 3 evőkanál olaj

Az élesztőt felfuttatom, addig a rizslisztet elkeverem a sóval, xantán gumival és fél liter vízzel. A felfutott élesztőt is belekeverem, majd összegyúrom és belegyúrom az olajat is. Olajjal kikent őzgerinc formába teszem és meleg helyen letakarva 90 perc kelni hagyom. Ezután bevagdosom a tetejét és alufóliával lefedve 180-200 fokon 1 óra alatt készre sütöm.


Gluténmentes pizzás és virslis hajdina tekercsek (élesztő-, tej-, tojás-, kukoricamentes)

Ez a tészta recept azoknak "készült", akik hozzánk hasonlóan nem ehetnek lisztkeverékekből készült finomságokat, mert egyik vagy másik összetevőjükre érzékenyek. Ebben se rizs, se kukorica, se burgonya nincs és élesztő se. Tölteléke szabadon variálható, só helyett egy kis édesítőt (cukor, stevia, xilit) téve bele édes tekercset is készíthetünk.

Hozzávalók:

180gr hajdinaliszt,
120 gr tápiókakeményítő,
1 tk útifűmaghéj,
1 csapott tk xantán gumi,
1 tk szódabikarbóna,
késhegynyi aszkorbinsav,
1 tk só,
2dl víz,
2 ek olaj

Töltelék: bármi lehet, nálam 2 db "mentes" virsli és reszelt violife sajt volt a virslis tekercsnél, paprikás erdélyi padlizsánkrém, sonka és violife sajt a pizzásnál.

Először a száraz hozzávalókat keverem össze, majd hozzáadom a vizet, végül az olajat. Alaposan összegyúrom, ezután lisztezett felületen kinyújtom. Két részre vágom, hogy hosszú csíkokat kapjak. Megszórom reszelt növényi sajttal, beleteszem a hosszában félbevágott virsliket és feltekerem. A pizzás csigánál megkenem a padlizsánkrémmel a tésztát, rászórok kockára vágott sonkát majd a sajtot, s ezután tekerem fel. Úgy 1,5 cm vastag karikákra vágom és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem. Lekenem olvasztott margarinnal vagy olajjal és 180 fokon nagyjából 25-30 percig sütöm (én kicsit túl sütöttem és ropogós lett).




2012. november 14., szerda

Sonkás-sajtos tekercs (tej-, tojás-, szója-, búzafehérje és kukoricamentes)

Palacsinta tészta alapján kísérletezgetem az ideális reggelit. Ugyanis nem csak az a fontos, hogy a fent felsorolt alapanyagoktól mentes legyen az ennivalóm, de inzulinrezisztens lévén a megfelelő szénhidrátra is oda kell figyelnem. A gluténmentes lisztek nem túl ideális választás számomra, nálam engedett a zabliszt, így azt keverem a különböző lisztekkel, pelyhekkel, s mindezt úgy, hogy a gyerekek is ehessék.

Hozzávalók kb. 6 db-hoz:

-10gr puffasztott amaránt,
- 20 gr zabpehely liszt,
- 20 gr rizsliszt, (gluténmentes diétában 10gr amaránt és 40gr rizsliszt is használható)
-2 tojásnak megfelelő tojáspótló por elkészítve (Loprofin port használok, az kukoricamentes is),
- 1 evőkanál olaj,
- 1dl zabtej/rizstej,
- fél dl ásványvíz

- Viofast sajt (natúr vagy mozarella ízű)
- sonka (diétában használható, pl. EFEF)
Az egészet csomómentesre keverem, s a palacsintához hasonlóan megsütöm, de csak 1 kis merőkanálnyit helyezek a serpenyőbe, így egy kb 10 cm-es átmérőjű kört kapok, s ezeket a kis palacsintákat sütöm meg. Ezután kenyérként megkenem margarinnal, teszek rá egy szelet sonkát, s vágok 1 csíkot a Viofast sajtból majd feltekerem. Paradicsommal tálalom.
Jó étvágyat!

2012. szeptember 29., szombat

Palacsinta magamnak, azaz tej-, tojás-, kukorica- és búzamentesen

Már próbálkoztam korábban is tojásmentes palacsintát készíteni, de olyat, ami tojáspótló port sem igényel, ugyanis azok kukoricakeményítőt tartalmaznak, s nekem a kukorica is gondot jelent. Ma végre sikerült, íme a recept:
Hozzávalók: (28cm-es palacsintasütőbe készítve kb. 5-6 db)
-100gr kölesliszt,
- 50gr zabpehelyliszt (szerintem gluténérzékenyek csinálhatják csak köleslisztből is),
- 3 púpos evőkanál burgonyakeményítő,
- 1tk xilit,
- 1 csipet só,
- 2 evőkanál olaj (én repceolajat használok)
- 3 dl szénsavas ásványvíz

A burgonyakeményítőt kicsi meleg vízzel csomómentesre keverem, belekeverem az 1 teáskanál xilitet és ráöntöm a liszteket. (A xilit fontos bele, hogy összetartsa a tésztát, próbáltam csak burgonyakeményítővel is korábban, akkor nagyon könnyen szakadt.)1 csipet sót szórok bele, majd az ásványvizet folyamatosan hozzáöntve csomómentesre keverem. A végén az olajat is beleöntöm, majd felforrósított olajjal kikent palacsintasütőbe megsütöm. Minél kisebb átmérőjű a palacsintasütő, annál könnyebb sütni, mert kicsit törik. Valamivel vastagabb tésztájú lesz a hagyományos palacsintánál, de szerintem épp oly finom!